Beszámoló a Colon Szekció 2026. évi, 30. jubileumi Tudományos Üléséről
A Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekciójának 30. jubileumi Tudományos Ülése az egerszalóki Hunguest Salirisben került megrendezésre. A rendezvényre 296 fő regisztrált, közülük 160 orvos. A többi résztvevő szakdolgozó vagy más egészségipari képviselő volt. A szakmai eseményt 18 gyógyszer- és egészségipari cég támogatta.
A program a tudományos rendezvényt megelőző napon nővér- és endoszkópos szakasszisztensi továbbképzéssel indult, amely során számos érdekes előadás mellett a résztvevők nagy örömmel vettek részt az izgalmas gyakorlati bemutatókon.
A Tudományos Üléshez kapcsolódva első alkalommal került megrendezésre szintén a 0. napon a „Krónikus Gyulladásos Bélbetegségek centrumjogú ellátója” licencképzés vizsga-előkészítője, amely gyakorlatorientált előadásaival nemcsak a licencvizsgára készülőknek, hanem a gyulladásos bélbetegek gondozásában érintett kollégáknak is hasznos volt. A képzés résztvevői az aktuális tudnivalók elsajátítása mellett saját gyakorlatukból merített „megoldatlan” esetek közös megbeszélésével is gazdagították tudásukat.

A pénteki ünnepélyes megnyitón dr. Kristóf Tünde, dr. Farkas Klaudia és dr. Palatka Károly köszöntötte a résztvevőket. A visszatekintés az elmúlt harminc év mérföldköveire, a szekció történetére és értékeire megteremtette a megfelelő hangulatot a sikeres, tartalmas konferenciához.
Az első blokkban – a hagyományoktól eltérően – az utóbbi év nemzetközi szakmai kongresszusainak újdonságait feldolgozó előadások hangzottak el. A “Best of UEGW” összefoglalót dr. Ivány Emese és Prof. dr. Molnár Tamás, míg a “Best of ECCO” válogatást dr. Gönczi Lóránt és dr. Iliás Ákos mutatta be. A hallgatóság nagy aktivitással kapcsolódott be a diszkusszióba.
A Lilly Hungária Kft. szimpóziumán Prof. dr. Molnár Tamás és Prof. dr. Miheller Pál beszélt a colitis ulcerosa kezelésének elmúlt 20 évéről és az aktuális trendekről. A szabadon bejelentett előadások idén is széles tematikát öleltek fel; többek között az AI‑alapú polipdetektálás, a reproduktív egészség IBD-ben, valamint az alsó tápcsatornai vérzések komplex esetei szerepeltek. Az AbbVie Kft. szimpóziumán a szelektív JAK‑gátlással elérhető gyors tüneti válaszról és tartós nyálkahártya‑gyógyulásról hallhattunk dr. Farkas Klaudia és dr. Sarlós Patrícia előadásában.
A vastagbélrák‑prevenciós blokkban az új perspektívák (dr. Szabó Bálint, dr. Szamosi Tamás) és a hagyományos kockázati tényezők (dr. Kristóf Tünde, Prof. dr. Szepes Zoltán) kerültek áttekintésre, külön kiemelve az IBD‑specifikus prevenció jelentőségét (dr. Farkas Klaudia, dr. Palatka Károly).
A Prónay-emlékelőadást Prof. dr. Vincze Áron tartotta, aki a minőségi colonoscopia buktatóit mutatta be a mindennapi gyakorlatban, majd ezt követte a közgyűlés.

A szünet után a Ferring Magyarország Kft. szimpóziumán a korszerű mesalazin‑terápia aranyszabályairól (dr. Sarlós Patrícia) és az IBD licencvizsgáról (dr. Iliás Ákos) hallhattunk előadásokat. A Phytotec Hungária Bt. szimpóziumán Prof. dr. Miheller Pál a vashiány jelentőségéről, míg dr. Bakucz Tamás a hasi panaszok és a stressz kapcsolatáról tartott ismertetést.
A diverticularis betegséggel foglalkozó részben Prof. dr. Miheller Pál és dr. Gódi Szilárd segített eligazodni a tények és tévhitek között a diverticularis betegség evidencia‑alapú megközelítésének bemutatásával.
A hagyományoknak megfelelően a nagy érdeklődéssel várt State‑of‑the‑Art előadást Prof. dr. Lakatos Péter tartotta, az IBD kezelésének legújabb lehetőségeiről.
A Supremex Kft. szimpóziumán dr. Szamosi Tamás „célkeresztben a BAM” címmel tartott izgalmas előadást, míg dr. Róka Richárd a bél‑agy tengely újdonságait ismertette.
A péntek estét egy lendületes stand‑up fellépés, majd jó hangulatú gálavacsora zárta. Külön öröm volt, hogy a szekció életében meghatározó szerepet játszó, immár szenior kollégák is képviselték magukat a jubileumi rendezvényen.
A szombati napot az Opella Healthcare Hungary Kft. szimpóziuma nyitotta. Antibiotikum‑kúra okozta diszbiózis címmel Prof. dr. Molnár Tamás tartott átfogó bemutatót. A reggeli blokkban a szabadon bejelentett előadások az alsó tápcsatornai vérzések témakörébe adtak tartalmas betekintést. A Johnson & Johnson Kft. szimpóziumán Prof. dr. Szepes Zoltán a Crohn‑betegek hatékonyabb jövőbeni terápiájáról, míg dr. Golovics Petra az IL‑23‑gátlókkal kapcsolatos első tapasztalatairól számolt be.
A következő nagyobb egységben az alsó tápcsatorna sürgősségi és operatív endoszkópia eseteit és videóit mutatta be dr. Pécsi Gyula, dr. Horváth Miklós, dr. Novák János, Prof. dr. Szepes Zoltán és Prof. dr. Vincze Áron. A blokkot élénk diszkusszió zárta.
Az AbbVie Kft. szimpóziumán Prof. dr. Molnár Tamás és Prof. dr. Lakatos Péter az IL‑23‑gátlás kapcsán a nyálkahártya‑gyógyulásról és a head‑to‑head vizsgálatokról beszéltek Crohn‑betegségben. Az utolsó gyógyszercéges előadásokon a Celltrion Healthcare Hungary Kft. felkérésére Prof. dr. Miheller Pál és dr. Iliás Ákos a biológiai kezelésekhez kapcsolódó gyógyszerszint‑mérésekről és a dózisemelés lehetőségeiről tartottak előadást.
A szabadon bejelentett előadások legjobb prezentációját idén is az Újszászy‑díjjal ismertük el, amely a következő évi ülésre biztosít térítésmentes részvételt. A díjat egyhangú döntéssel dr. Resál Tamás kapta, aki „A korai nyálkahártya/transzmurális remisszió szerepe a treat‑to‑target szemléletben biológiai terápián lévő Crohn‑betegek körében” címmel mutatta be kutatásukat.

A tesztírást követően a konferenciát dr. Kristóf Tünde, dr. Farkas Klaudia és dr. Palatka Károly zárta le.
Összegzésként elmondható, hogy a 30. jubileumi ülés gazdag, magas színvonalú programot biztosított a résztvevők számára.

